Támogatóink - linkek

Támogass minket

az APEH SZJA 1 % felajánlásával!

Adószámunk:
18052909-1-41

 

Tánctörténet

A tánc a test beszéde. Művészet és sport, az önkifejezés és a testedzés egysége. Látványos és szórakoztató, értéket, érzelmeket teremt és ad át. A tánc társadalmi jelenség és életstílus. Mindig hű képet ad művelőjéről. A mozgás, az egyéniség őszinte kivetülése.

A táncos arcával elfedheti az igazságot magáról, de mozgásával soha . Metakommunikatív műfaj, melyet terápiás célokra is használnak, mivel oldja a lélek feszültségeit. A tánc gátlásokat old, önbizalmat ad, pozitív életérzést teremt. A tánc különleges kommunikáció. A Föld különböző pontján élő emberek közös nyelve, kapcsolatokat hoz létre, áthidal minden gátat. A tánc maga az élet.

Latin táncok

Az afrikai táncokat a rabszolgák vitték Dél-Amerikába a XVII. és XVIII. Majd Észak-Amerikába a XIX. században.

Az Észak-Amerikába telepített feketéknek hosszabb idő kellett ahhoz, hogy táncstílusukat a fehérek elfogadják. Csak a XIX. század végén kezdődött a fekete és fehér mozgáselemek összeolvadása az afro-amerikai táncstílussal.

A latin-amerikai táncok megjelenése Európában a húszas, illetve harmincas évek elején volt érzékelhető. A Samba 1924/25-ben, a Rumba 1931-ben először bukkant fel a báltermekben. A ma népszerű táncstílusok térhódítása az ötvenes években következett be.

A franciák és az angolok egymással versengve alakították a táncok figuráit és stílusát. A franciák újítása volt például, hogy a latin táncokat nyitott tánctartásban, testkontaktus nélkül vagy korlátozottabb testkontaktussal táncolták. Ebben az időben kerültek be hangsúlyosan a latin mozgásvilágba a hangsúlyosabb testmozgások.

1955-től az Európa Bajnokságokon, 1960-tól a világbajnokságokon kezdetben négy táncot mutattak be.

A rumba és a tangó hovatartozásáról sokáig vitatkoztak. A rumbát standard táncként emlegették, közben a tangót – latin-amerikai eredete miatt – a latin táncokhoz sorolták. 1961-ben döntötték el mai besorolásukat. A latin táncok 1968-ban egészültek ki a jive-val.

A franciák újító munkája után egy angol oktató rendszerezte a latin-amerikai táncokat a mai napig ismert formájukba. Walter Laird 1964-ben kiadott könyve, a Technique of Latin American Dancing az oktatók első számú bibliája lett.

A paso doble az egyetlen, melyet a franciáknak tulajdoníthatunk. Ezt a munkát több figura neve is megőrizte, bár a tánc nyelve az angol.

Cha-cha-cha

Üteme – 4/4
Tempója – 30-32 ütem/perc

Kubai eredetű tánc. Enrique Jorrin, egy havannai zenész 1953-ban a mamboból alkotta meg.  New Yortkban a Broadway-n a Palladiumot jelölik szülőhelyének.

Sok elemet vett át a jazzből, funkyból és a discoból. Emiatt sok mai pop zenére is táncolható. Hangulata játékos, csipkelődő, és szemtelen. Sokan a flörtölés a kacérkodás táncának nevezik. Zenéje temperamentumos, lüktetően szaggatott.

Mesterségesen alkotott tánc, a rumba és a mambo egy változata. A cha-cha-cha szó a zene ritmikus részének felel meg. A zenében három jól hallható ütés, a táncban három kis lépés fejezi ki.

A zene, majd a tánc először Észak-Amerikát hódította meg, ahol 1954-től a legkedveltebb divattánc lett. Európában 1957-ben Gerd és Traute Hadrich mutatta be először a táncot a Német Tánctanárok Egyesületének kongresszusán. Ezt követően a cha-cha-cha gyorsan népszerű lett, s hamar elterjedt Európában is.

1961-ben vették fel a versenytáncok közé. Jellegzetessége, hogy legtöbb alaplépését a rumbában is lehet táncolni

Samba

Üteme – 2/4
Tempója – 52-54 ütem/perc

Brazíliából, a riói karneválok hangulatát árasztva vált gyorsan népszerűvé. Alapformája a bantu-néger körtáncból származik. Sodró lendület, szüntelen belső hullámzás, magával ragadó eksztatikus hangulat jellemzi.

A samba Brazíliában a mindennapok része. A karneválokon a leglátványosabb esemény a samba iskolák felvonulása és versenye. Elképzelhetetlen dicsőség megnyerni azt a versenyt. Foci és samba – egymástól elválaszthatatlanok Braziliában.

A samba eredetileg több táncforma gyűjtőneve, melyeket az elmúlt évszázadokban az afrikai néger rabszolgák vittek magukkal Kongóból, Szudánból és Angolából új hazájukba, Brazíliába. A sambát láncra vert rabszolgák táncolták apró lépésekkel, lendületes, hangsúlyos testmozgásokkal. Erre még nyelvünkben is maradt utalás. A kis helyen, magában határozatlanul, zaklatottan tipródó emberre még mai is azt mondják, hogy “szambázik”. Mai -Európában ismert- formája kevéssé emlékeztet az eredeti táncra. De az igazán jó táncosok megmutatják lüktetését, s a benne rejlő ősi hangulatot.

A bantu népeknél az extázis, a mámorító tánc állt a középpontban, ami kultikus ünnepségeik jellegzetessége volt. A táncforma hamar elterjedt a braziliai partvidékeken. A körtánc is kedvelt volt, melynek középpontjában egy szólótáncos vagy egy pár táncolt. A brazilok ezeket a táncokat batuque, lundu vagy samba névvel jelölték. Ezek a nevek mozgást és ünnepet jelentenek. A legnépszerűbb körtánc a “samba de moro” volt, melyet a modern samba elődjének tekinthetünk.

Zenéje az ősi Afrika kultikus zenéjéből származtatható. Fő hangszerei (dobok, harangok) főként afrikai eredetűek. A termékenységi ritusok révületbe kergető gyors ritmusa ösztönözte a táncos mozgást, s fokozta a bódulatot.

Afrikai és portugál tánckeverékként került 1910-ben Brazíliából Európába a maxixe, amely egy szoros párostánc volt. Ekkor még nem fogadták el. Később -1924-25-ben- került versenyprogramba samba néven. 1948-49-ben egy egyszerűsített formája lett népszerű.

Rumba

Üteme – 4/4
Tempója – 26-28 ütem/perc

A rumba kubai eredetű tánc. Eredeti formája lényegesen gyorsabb, mint a ma divatban lévő. Jellegzetessége a változó hangulat, mely a lírai elemeket szövi át erotikával. Egyszerre fejez ki vonzást és taszítást, közeledést és egymástól való eltávolodást. Az érzelmek hullámzó bizonytalansága, vergődése hatja át. A táncot 1964-ben sikerült a versenyek alapanyagaként elismertetni.

A rumba több kubai páros tánc gyűjtőneve. A szó már régóta ismeretes, jelentése “ünnep” vagy “tánc”. A XIX. századi leírásokban szenvedélyes, csábító táncként említik, melyben a nő arra törekszik, hogy a férfit kihívó csípőmozgásával elcsábítsa. Az afrokubai ritmusokból két tánc fejlődött ki. A XIX. században a habanera, a XX. Században pedig a rumba. Ez a két tánc szoros rokonságban áll egymással. Európában a lassabban játszott rumba-bolero lett igazán népszerű.

A tánc New Yorkon keresztül került át Európába 1930-ban. Az első koreográfiát az angolok dolgozták ki, melyet a franciák és a németek is átvettek. A rumba az 1931 és 1933 közötti időszakban nem érvényesült igazán, mivel a legtöbben nem tudták, hogy hogyan kell táncolni. Leginkább foxtrot lépéseket táncoltak és hozzá csípőmozgást.

1945 után a franciák és az angolok tettek több kísérletet arra, hogy megreformálják. Az un. két “rumbaháborúban” (1956-58 és 1961-63) a rumba technika szabványosításáról vitatkoztak. Az egyik oldal a “cuban style” mellett volt. Ezt az Angliában élő francia Pierre a mambóból fejlesztette ki. Ez a felfogás a 4-re történő kezdést, és a mambóra jellemző kilépéseket szorgalmazta. A másik oldal a “square-rumba” mellett kardoskodott. Ez a stílus a rumba standard tánc jellegét tartotta volna meg. A zene 1 ütésére indult és a táncosok négyszög vonalban táncolták az alaplépéseket. Ezt a változatot a szintén francia – de Franciaországban élő – Lucien David alkotta meg. A vita nem dőlt el, hiszen még a mai napig is két ritmusra oktatják a rumbát. Végül a “cuban style” terjedt el inkább, mivel csaknem minden versenypár ezt a szisztémát használta.

Paso doble

Üteme – 2/4
Tempója – 60-62 ütem/perc

A paso doble eredetét tekintve spanyol tánc, melyet mars jellegű zenére táncolnak. Bikaviadal-pantomimként ismerik, ahol a férfi a matador, a nő pedig a piros kendő megtestesítője. Ez a felfogás napjainkban egyre inkább a flamenco hangulata felé mozdul el. Mai formáját Franciaországban alkották meg. Eleinte performance-ok, művészi bemutatókon láthatta a közönség. A versenytánccal foglalkozó szakemberek később fedezték fel.

A táncot nagy belső feszültség jellemzi, heves, hirtelen mozdulatok keverednek a méltóságteljes, sokszor pátoszt sugalló mozgáselemekkel. Hivatalosan 1959 óta szerepel a versenyek programjaiban. Zenéje ünnepélyes, felvonulást idéző, emellett energikusságot, vibrálást érzékeltető

A paso doble a bikaviadal hangulatát idézi. Más vélemények szerint ez kiegészül a nő és a férfi kapcsolatán belüli dominancia harc ábrázolásával. A küzdelem, a fojtott hangulat, a lelki feszültség, emellett pedig az emelkedettség, a méltóság és elegancia egyszerre jelenik meg előadásában. A férfi tartása a matadort, a nőé flamenco táncosnőt idézi. A bikaviadal stilizált mozgásai szinte végig felfedezhetők, a nő hirtelen akcióiban a kendő köríves repulése tűnik fel sokszor.

A táncot a férfi uralja. Stílusa büszke, elszánt és uralkodó. Mozdulataiból sugárzik az önbizalom, az elegancia és a figyelem. Ezzel szemben a nő öntudatossága, hirtelensége és bizonyos helyzetekben ellenállása ad erős kontrasztot.

Jive

Üteme – 4/4
Tempója – 42-44 ütem/perc

A jive-nak több afroamerikai elődje volt. Ide tartozott többek közt a lindy hop, blues, swing, boogie-woogie, és a rock’n'roll. Ezek a fekete zenékből kifejlődött zenék, majd táncok az Amerikai Egyesült Államokban jöttek létre. Miután divatba jöttek, hamarosan átkerültek Európába. A jive-ot az angol tánctanárok formálták, míg 1968-ban felvették a latin-amerikai táncok közé.

Standard táncok

A standard táncok az udvari jellegű, történelmi táncok utódjaként jöttek létre. Fő jellemzője ennek a stílusnak az elegancia és a zárt tánctartás által meghatározott kötöttség.

A társadalmi átalakulás során a polgárok és a vidéki emberek táncai is egyre inkább köztudatba kerültek. A tánc a mindennapi élet része lett. Egyre nagyobb lett az igény az új, modernebb zenei- és táncstílusok kialakulására. Az emberek nyitottsága hozta a népies táncokra jellemző zártabb tánctartás elfogadását a báltermekben is. A körtáncok, párcserés, megkoreografált kötött táncok helyébe a szabadabb, páros táncok kerültek, melyek egyre közelítettek a hétköznapi mozgásokhoz.

A zeneszerzők, zenészek felhasználták a népies zenéket és átformálták azokat. Így lett népszerű például a XIX. században a keringő, a galopp, vagy a polka.

Az új stílusok Amerikából kerültek át Európába. A tangó 1907-ben, a onestep

1910-ben és a ragtime 1912-ben. Az első világbajnokságot 1909-ben rendezték Párizsban. Az újításból az angolok sem maradtak ki.

1929-től a táncversenyeken a standard kategóriában angol keringőt, tangót, slowfoxot, quickstepet és bluest táncolták. Az angol stílus fő irányadója Alex Moore volt. Az amatőr és profi versenyek szétválása a 30-as években kezdődött. 1951-ben történt az utolsó változás a standard táncok körében. Ekkor került be a sorba a bécsi keringő, melyet egy német tánctanár, Paul Krebs koreografált. Az egyes versenytáncok tempóját 1954-ben a Nemzetközi Tánctanár Szövetség határozta meg.

Angol keringő

Üteme – 3/4
Tempója – 29-30 ütem/perc

A tánc származási helye Anglia. Az 1920-as években a bostonból fejlődött ki.

Már az 1922-es világbajnokságon táncolták, de az elnevezést csak 1929-től használták. A tánc a boston és a slowfox stílusában kezdett formálódni. Először inkább előretörekvő tánc volt – “dance of passing feet”-nek nevezték -, majd a megnövekedett fordulásokból következően az ütem végén zárták a lábakat. Szerkezete átlós jelleget kapott, mert a teljes fordulatok bonyolultnak tűntek, s a jobbra ill. balra fordulásoknál csak háromnegyedet fordultak.

Tangó

Üteme – 4/4
Tempója – 30-32 ütem/perc

A standard táncversenyek egyetlen latin eredetű tánca.

A tangó elválaszthatatlan az argentin néplélektől és fővárostól, Buenos Airestől. Eredete vitatott. A tangó elnevezés a “tambor”(dob) szóra vezethető vissza, amely a dél-afrikai feketék dobszóval kisért ünnepét idézi. XIX. század elején Kubában, Uruguayban, Brazíliában is megjelent a kifejezés a szóló és páros tánc jelentésben is.

A táncos és zenei befolyás a kubai habanérából és az argentin milongából származik. A tango argentinot nevezték a modernizált tangónak, mely főként Buenos Aires kikötőnegyedében  terjedt el. Főként hegedű, gitár, fuvola és zongora kísérte. 1870 után a Németországból importált bandoneon – ami egy kromatikus tangóharmonika – kísérte a táncot. A tangót sokáig a bordélyházak látogatói táncolták. Erotikus jellege miatt évekig tiltott volt.

A tangó a XX. század kezdetén vált Argentínában társastánccá. 1907-ben átkerült Párizsba, ahol legelőször a spanyol-argentin lokálokban tűnt fel, majd elismert társastánccá vált. 1912-ben Tangó-láz tört ki egész Európában, de emellett támadták is. Főként az egyház volt a tánc ellen, így azt hosszú időre betiltották.

1920-21-ben a dél-amerikai tangót az angolok megreformálták. Az egyszerűbb verziót tiltakozva fogadták, azonban 1922-ben Londonban rendezett tangó-konferencián a táncot az angol stílushoz igazították.

Napjainkban kétféle tangó van jelen a versenyeken. Az egyik az angol stílusú, melyet a standard táncversenyeken láthatunk, a másik az argentin tangó, mely a divattánc versenyek egyik igen népszerű programja.

Bécsi keringő

Üteme – 3/4
Tempója – 58-60 ütem/perc

A társastáncok közül a keringőnek van a legrégebbi hagyománya. Neve a német “waltzen” (forogni, keringeni) szóból származik.

A keringő gyökereit kutatva egészen a XII-XIII. századig lehet visszamenni, a minnesangerek idejéig. A német “springtanz”-ban – mely páratlanütemű táncrészként a páros ütemű, lépkedett előtáncot követte – felismerhető a keringő eredete.

A tánctörténészek többsége a keringőt a régi dreherre vagy a landlerre vezeti vissza a XVI. századtól kezdődően. Ezt a táncot Németországban és Ausztriában a nép táncmester nélkül táncolta. 3/4-es vagy 3/8-os ütemű körtánc volt, melyben a párok egymást átkarolva és egymás körül forogva táncoltak egy elképzelt középpont körül. Ez a tánc igen népszerű volt, olyannyira, hogy az 1900-as évek elejéig városban és falun egyaránt táncolták.

A másik teória szerint a keringő keletkezését a langausban kell keresni, abban a táncban, amelyben a táncosoknak egy meglehetősen hosszú termet kellett a legkevesebb forgással végigtáncolni. A hatóság tilalmi rendeletet hozott a tánc ellen egészen a XVIII. századig. A büntetés indoka: tilos a partnernő körbeforgatása és megpörgetése, levegőbe dobása és átpördítése.

A “waltzen” szó 1750 körül egy rögtönzött bécsi vígjátékban jelent meg. 1750-ben Johann Wolfgang von Goethe számolt be a német táncról szerzett tapasztalatairól, és 1782-ben Carl von Zangen megjelentette “Etwas über das Waltzen” című könyvét. 1787-ben feltűnést keltett négy személy, akik Bécsben az “Una cosa rara” című operában az első keringőt táncolták; mindenesetre kétségbe vonják, hogy ott “koreografált” keringőt táncoltak volna. Bár a porosz udvarban, 1794-ben már tanulták a keringőt, a későbbi porosz királynő, Lujza – aki nem volt tőle elragadtatva – betiltotta. Berlinben 1918-ig volt érvényben a tilalom, a müncheni bálokon viszont játszották és táncolták. A keringő diadalmenete a bécsi kongresszus után kezdődött. Nagy szerepe volt ebben Lannernek és a Strauss dinasztia mámorító keringőmelódiáinak.

Néptáncként a keringőt a harmincas évek elején fedezték fel újra, mégpedig a III. Birodalomban – Németországban – és Ausztriában. Az osztrák császári és királyi katonatiszt és tánctanár, Karl von Mirkowitsch tette a Bécsi keringőt újra társaság- és versenyképessé.

A báli programok nélkülözhetetlen tánca.

Paul Krebs nürnbergi tánctanár munkájának köszönhetően 1951-ben a keringőt a hivatalos versenytáncok közé fogadták.

Slow fox

Üteme – 4/4
Tempója – 28-30 ütem/perc

A Slowfox eredete a Foxtrottban keresendő.

A tánc története az 1910-es években kezdődött. Ekkor került Angliába a onestep. Mint társastánc a onestep a twostepet (polkaszerű, ugrás nélküli) váltotta fel. Hamarosan – 1912-ben – a ragtime is teret hódított magának a parketten. A ragtime a tánczene első modern formája. Hatására a onestepből kifejlődött a rag. A tánc tempóját lassították, így egy sasszéval bővülve, a ragből létrejött a foxtrott.

1922 körül alakították ki a tánc ma is érvényes formáját, majd 1924-től a foxtrott a más-más gyorsasággal játszott zene alapján egy lassúbb variációra, a slow foxtrottra és a gyorsabb Foxtrottra, a Quickstepre vált szét.

Quickstep

Üteme – 4/4
Tempója – 50-52 ütem/perc

A quickstepet kezdetben “quicktime foxtrott és charleston”-nak nevezték, amely átvette a chasse-t.

A tánc az igen gyors, kontrolláltan folyamatos futómozgásokban elevenedik meg . A quickstep a lépések dinamikájával, elsöprő tempójával valamint a “gyors” és “lassú” lépések állandó váltakozásával kapja meg szeszélyes elegyét, ám emellett a táncostól nyugodt felsőtesttartást és tiszta lábtechnikát követel meg.

Azt mondhatjuk, hogy a Quickstep a legvidámabb és legsziporkázóbb társastánc. Hozzájárult ehhez az is, hogy a II. világháború után alapos stílusváltozáson ment keresztül: kicsi, ritmikus szökellő lépésekkel gazdagodott.