Egyesületünk az építkezés szakaszában is a legeredményesebb egyesületek közé tartozott 2011-ben az ifjúsági-felnőtt latin kategóriában. Valamennyi ifjúsági és felnőtt latin országos bajnokság döntőjét figyelembe véve, 31 klub versenyzői képviseltették magukat a döntőkben. A Pro-Art hat, az Adria-SZIGO, az Oktogon Tánccentrum és a Studio 2000 négy párral volt jelen a döntőkben. Egyesületünk három döntős helyezésével áll a nagy klubok mögött a Dancestation és a Fenomén társaságában.
Nehéz elfogódottság nélkül írni az elmúlt húsz évről. Mennyi érzelem, hány nagy küzdelem, siker és csalódás történetét gyúrta egybe? A számok, a sikerek, eredmények sokat elmondanak egy sportegyesület munkájáról, de a mögöttes érzelmek, az igazi lényeg csak azok számára nyitott könyv, akik átélhették jeleneteit.
A 2011-es év óriási fordulatot hozott csapatunk életében, miután az év első felében hat meghatározó kettősünk vált szét, köztük három tavalyi országos bajnokunk. Ez a felfordulás gyökeresen megváltoztatta céljainkat. Az év első felében elinduló továbbfejlődés helyett 2011 az építkezés elkezdésének éve lett.
Az év utolsó olyan versenyén, melyen egyesületünk érdekelt volt, Sinkó Máté és Rigó Adél (D ifjúsági) a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Máté és Adél kiváló évet zártak. Tíz versenyükön elért kilenc dobogós helyezéssel és négy gőzelemmel búcsúztak a 2011-es évtől.
Nagyszerű eredménnyel, és erős, látványos produkcióval búcsúzott a C osztálytól Polgár László és Bűdi Vivien. A C felnőtt kategória 35 párost felvonultató versenyében a 4. helyen zártak. Klubunk egyik legeredményesebb párosa - akik már B osztályban is sikeresen mutatkoztak be - kiváló, magabiztos teljesítménnyel vitték végig versenyüket.
Székesfehérvár, és az ifjúsági országos bajnokság egy rendkívül emlékezetes hely és verseny csapatunk számára. Az ifjúsági kategóriákban az elmúlt négy év alatt négy bajnoki címünk, egy ezüst-, és két bronzérmünk született.
Idén újabb párosunk iratkozott fel erre a fényes listára. Bóka Dániel és Szalai Nikolett a B ifjúságiak közt végzett szoros versenyben a 2. helyen. A D ifjúságiak 50 párt felvonultató mezőnyében Sinkó Máté és Rigó Adél a 6. helyen zárta a versenyt.
Egyetlen ponttal lemaradva a döntőről 7. helyen végzett C felnőtt versenyzőnk Magyari Viktor és Torba Zita. Cseresznyék Dávid és Jeszenszki Anna versenyzése még nem állt össze. Kiváló, és sikert sikerre halmozó táncosaink még nem tudják hozni azt a teljesítményt, ami újra a legjobbak közé emelné őket. Az A kategóriás versenyben 3. helyen, míg a WDSF versenyén a 20. helyen zártak.
Sinkó Máté és Rigó Adél (D ifjúsági) megnyerte utolsó felkészülési versenyét az országos bajnokság előtt. Csapatunk egyik nagy ígérete a pécsi VIII. Ritmo Kupán már negyedik győzelmének örülhetett.
A hétvégén folytatódott versenyzőink jó sorozata. Sinkó Máté és Rigó Adél (D ifjúsági) ezüstérmesek lettek. A verseny egyértelmű pontozást hozott, tehetséges párosunknak a rumbát sikerült megnyerni. Polgár László és Bűdi Vivien (C felnőtt) egy rendkívül szoros verseny után állhattak a dobogó harmadik fokára. Az első három helyezett közt egy-egy pont volt a különbség. A verseny szorosságára mutat, hogy Laci és Vivi úgy lettek 3-ak, hogy a jive-ot megnyerték, a cha-chában és a pasoban pedig 2-ak lettek.